Iskolánkat Budapesten képviselték a IV A osztályos tanulók
Idén ötödik alkalommal rendezte meg az MCC Fiatal Tehetség Programja a FIT Kaland Tehetségversenyt!
Az egy híján 100 jelentkező csapat negyedik osztályos diákjai idén az űrkutatás rejtelmeit kutatták. Ez nem is véletlen, hiszen a csapatok idén azt a feladatot kapták, hogy tervezzenek meg egy űrkutató programot, egy általuk kiválasztott bolygóra. A verseny során a három fős csapatok és segítőik 4 tehetségterület segítségével mutathatták be, hogyan hódítanának meg idegen bolygókat és milyen űrbázist telepítenének új lakhelyükre. A 4 FIT-es oktatóból álló zsűri a Csillagászat és űrfizika, Színház világa, a Rejtélyes építészet, és a Filmkészítés rejtelmeikurzusokhoz kapcsolódó feladatrészeket értékelt és pontozott.
A döntőbe jutott 10 csapat látványos, színes és tudásmorzsákkal telített projekteket adott le, amit múlt hét pénteken a döntő keretein belül bemutattak a zsűrinek és az érdeklődő vendégeknek. A Kárpát-medence minden pontjáról érkező csapatok hamar összebarátkoztak és egymás sikerének örülve tapsoltak a színpadi előadásokat látva. A döntő további szakaszában elvégezték az általuk készített, fizikai kísérleten alapuló rakétájuk kilövését és az űrállomásuk makettjét is prezentálták a zsűrinek
Iskolánk is képviseltette magát ezen a versenyen a IV A osztály háromtagú csapatával akik a „Székelyek a zűrben” nevet viselték
A csapat tagjai: Dávid-Poráczki Nóra, Lázár Ágnes és Kántor Bence
A csapat koordinátora Kántor Boglárka, Kántor Bence édesanyja volt, aki felkészítette a csapatot erre a versenyre.


2023. március 4-5-én a Székelyföldi Jégkorongakadémia szervezésében zajlott Hargita megyei iskolák jégkorong kölyökbajnokságán a fogarasysok az első helyezést érték el. A csapat tagjai: Bodó Árpád, Bartis Bence, Tamás István, Burján Kristóf-László, Tinka Kristóf, László Zétény-Pál, Benedek Balázs, Kalamár-Kedves Balázs, Vorzsák Kilián és Dezső Botond.
Iskolánk I.A osztályos tanulói szívószálakkal számolták ki a 100. iskolai napot, amely március 2-ra, egy szerdai napra esett, így pénteken, március 11-én ünnepeltük, hogy 100 nappal okosabbak lettünk. Szülőkkel karöltve emlékeztünk, dolgoztunk, ettünk-ittunk. Tíz - 100 nappal „öregebb”, okosabb - lelkes csapat 10 felé szaladt egy órán át, hogy bizonyítsa tudását, ügyességét 10x10 feladat, próba elvégzésével. Fáradságos munkánk jutalmaként egy habkönnyű oreós tortát fogyaszthattunk el a szülők jóvoltából.
Dr.Jakab Antal püspökké szentelésének 50. évfordulója alkalmából 2022. március 12-én emlékünnepséget szerveztek Kilyénfalván.
A bábozás az egyik legalkalmasabb módszer a személyiség kibontakoztatására. A bábokkal történő mesedramatizálás, versmondás fejleszti a gyermek beszédkészségét, fantáziáját és gondolkodását. Segít a kapcsolatok kialakításában. A bábjáték színes világa örömérzetet, vidámságot kelt. A legalkalmas eszköze a vizuális nevelésnek. A bábjátéknál mozgás és szó összekapcsolásából alakul ki a játék, fejleszti a szem-kéz koordinációját, segít a rendszerzésben, a logikai gondolkodásban.

