A cinege cipője – játékosan a fejlődésért
A bábozás az egyik legalkalmasabb módszer a gyermek személyiségének kibontakoztatására. A bábokkal történő mesedramatizálás, versmondás fejleszti a beszédkészséget, a fantáziát és a gondolkodást. Segíti a rendszerző képesség, a logikai gondolkodás, valamint az egymás közti kapcsolatok kialakítását és elmélyítését. A bábozás a mozgás és a szó összekapcsolásából születő játék, amely kiválóan fejleszti a szem-kéz koordinációt is.
A Fogarassy Mihály Általános Iskola Előkészítő C. osztályának kisdiákjai 2025 februárja és júniusa között heti rendszerességgel vettek részt bábos foglalkozásokon. A folyamat záróeseményeként június 28-án, 17 órától bemutatták „A cinege cipője” című bábetűdöt.
A foglalkozásokat Borsos Virág, a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház vezetője tartotta. Munkáját az osztálytanító, Szenner Judit segítette állandó jelenlétével és támogatásával.
Az egyórás alkalmak során a gyermekek játékos drámapedagógiai gyakorlatokkal, kéz- és ujjtornával, alapvető bábanimációs feladatokkal ismerkedtek meg. Emellett egyszerű bábokat is készítettek. A program középpontjában Móra Ferenc „A cinege cipője” című verse állt, melyre építve a gyerekek lépésről lépésre hozták létre saját bábelőadásukat.
Az előadás asztali kézjátékon alapult: a gyerekek saját kezüket, ujjaikat használták bábként, apró jelzésekkel, mozdulatokkal formálva meg a szereplőket. Ez az egyszerű, mégis kreatív forma lehetőséget adott az önkifejezésre, az együttműködésre és a közös alkotás örömére.
A projekt nemcsak az egyéni fejlődést szolgálta, hanem a közösségépítést is elősegítette. A bábozás, mint csapatmunkát igénylő műfaj, az egymásra figyelést, az elfogadást és a segítségnyújtást helyezte előtérbe. A bábjáték olyan varázslatos eszköz, mellyel a gyermek képes rendszerezni meglévő ismereteit, csoportosítani, különbségeket felismerni, következtetéseket levonni, sőt, saját véleményt is formálni.
Köszönetünket fejezzük ki:
– a szülőknek, akik nélkül a rendszeres foglalkozások megszervezése nem lett volna lehetséges,
– a Fogarassy Mihály Alapítványnak, amely vállalta a program megvalósításához szükséges adminisztratív feladatokat,
– valamint a Communitas Alapítványnak, amelynek támogatásával a kis bábosok számára fellépőpólókat tudtunk biztosítani.


