fogarassy.mihaly.iskola@gmail.com | 0266 364 720

fogarasy fejlec 2 400



Természetbarát Iskola

termeszetbarat iskolaIskolánk már harmadik éve, hogy részt vesz a Román Madártani Egyesület (SOR) által meghirdetett Természetbarát Iskola programban.

Iskolánk elemi osztályos diákjai kapcsolódtak be, akik különböző feladatokat teljesítenek, madarakat etetnek, madárfelismerő versenyen vesznek részt, stb.  Ennek eredményeképpen iskolánk elnyerte a Természetbarát Iskola táblácskát és két éve őrzi azt. Köszönjük a diákok munkáját, a tanítók és szülők segítségét.

Iskola otthonról

Kedves gyerekek, tisztelt szülők!

Jó hír, hogy az iskolába megérkezett az Iskola otthonról elnevezésű projekt keretén belül 94 darab, internettel ellátott táblagép. Nagyon vártuk már, hiszen tudjuk, hogy sok családban gondot jelent a digitális oktatás, eszközhiány miatt.

Ezeket az eszközöket a hátrányos anyagi helyzetben levő tanulóink (előkészítő-VIII. osztály) igényelhetik, abban az esetben, ha:

  • a család nem rendelkezik internethez kapcsolható elektronikus eszközzel (laptop, okostelefon, táblagép), illetve a tanulónak nincsen saját használatra ilyen eszköze;
  • a család egy főre eső havi nettó jövedelme nem haladja meg az 1.115 lejt.

Az igényléshez szükséges dokumentumok:

  • A szülő/gyám által kitöltött kérés;
  • Nyilatkozat, amelyben fel kell tüntetni a család egy főre eső havi nettó jövedelmét, csatolva az igazoló iratokat;
  • Az igénylő szülő/gyám személyi igazolványának másolata;
  • A 14 évet betöltött tanuló személyi igazolványának másolata;
  • A 14 év alatti gyermek születési igazolványának másolata.

A kérés és a nyilatkozat nyomtatványát a következő linkeken érik el:
https://drive.google.com/file/d/1FNRVoSerofkPm0RkixzmQjTR2U_x1JmR/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/1NTtc45xtXzSjU-3RIGfpNDGjHORYqNfL/view?usp=sharing

Az iratcsomókat az iskola titkárságán adhatják le személyesen, 9-14 óra között, vagy elektronikus formában a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre (aláírva) november 25-ig.

Később érkező igényléseket nem tudunk elfogadni.

Labdarúgó bajnokság

Az idén is sikerült megrendeznünk a hagyományossá vált osztályok közötti labdarúgó bajnokságot 3 korosztályban: III-IV.oszt., V-VI.oszt. és VII-VIII.oszt. A rendezvények jól sikerültek, bekapcsolódtak a tanítónénik, tanárok és néhány szülő is, külön köszönet mindenkinek!

A hangulat fergeteges volt a pályán és a szélén is mindhárom alkalommal: öröm és bánatkönnyek, zajos szurkolás és kemény harc. Minden csapat oklevélben részesült és egy kis édességet is kapott minden játékos.

Fényképek

Mikulás kupa

DSCN35802018. dec. 7-én  Ditróban, a Siklódi Lőrinc Ált. Isk. által megszervezett Mikulás Kupán vettünk részt az V-VI. oszt.labdarúgó iskolacsapattal és III. helyezést értünk el. Szép volt fiúk, gratulálok!!!

Beszámoló a Dr. Jakab Antal Emlékversenyről

jakabantal2019A megemlékező ünnepséget   2019. március  22-én szervezték Gyergyókilyénfalván dr. Jakab Antal püspök születésének 110 -ik évfordulója alkalmából.

Az ünnepségre a gyergyói medence iskoláiból érkeztek gyerekek, három fős csapatokban, akik alaposan felkészültek a püspök életéről és munkásságáról összeállított anyagból.

Az ünnepség hálaadó szentmisével kezdődött a kilyénfalvi templomban, utána koszorúzásra került sor a templom kertjében levő Jakab Antal mellszobornál.

Az ünneplő közönség és a tanulók  átvonultak a Kultúrotthonba. Kolumbán Csilla hitoktató hálatelt szívvel köszöntötte a jelenlevőket.

A vetélkedő három fordulós volt, minden kérdéssort szóban kiértékeltek.

Cikk folytatása

További cikkeink...

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap