fogarassy.mihaly.iskola@gmail.com | 0266 364 720

fogarasy fejlec 2 400



2013

Nagyszünet, 2013 március

Igazi tavaszt, levegőt és szabadságot, hajrá, fogarasysok!

A harcias megszólítást természetesen a forradalom ihlette, ahogy a márciusi cikkeink többségét, hiszen a szabadságról van szó. Ez a szám rövid lett, a téma és az időzítés nem bizonyult a legszerencsésebbnek, de ez nem baj, ebből tanulunk.

Az derült ki ugyanis, hogy nem sok mondanivalónk van a szabadság-ról. Bármilyen hihetetlen, ennek örülni kell, mert nem azt jelenti, hogy éretle-nek, komolytalanok vagy sekélyesek vagyunk (legalábbis reméljük), csupán azt bizonyítja, hogy szabadnak születtünk és szabadon élünk. Tudjuk, hogy a szabadság jó és fontos, de mivel nem tapasztaltuk a hiányát, nem tudjuk, hogy miért és mennyire. Mi már úgy nőttünk fel, hogy szabadon használhat-juk az anyanyelvünket, úgy öltözhetünk, ahogy akarunk, kimondhatjuk a véle-ményünket és a saját döntésünk alapján választhatunk pályát. Tudjuk, hogy ez elődeinknek nem (már a szüleinknek sem) adatott így meg, és ezért meg-emlékezünk azokról, akik mindezt lehetővé tették.

Ahogy szerkesztőink a későbbiekben fogalmaznak, számunkra már nem ezeket a nagy dolgokat jelenti a szabadság, hiszen mi „megengedhetjük magunknak", hogy a vakáció szabadsága után sóvárogjunk, és hogy életünk nagy szabadságvesztése az legyen, ha a szüleink nem engednek el valaho-vá.
Ezekről a „kis szabadságokról" ejtünk szót ebben a számban, megem-lékezünk a 48-as márciusi ifjakról, faggatózunk a témában, vitatkozunk a szabadság és a biztonság viszonyáról, Petrával kokárdát varrunk, Krisztiná-val nőnapi kosárkát sütünk édesanyánknak, Reni pedig egy érdekes filmmel járul hozzá a téma értelmezéséhez.

És ha mindez megvolt, újra elolvastatok minket, várjátok türelemmel, a következő számot, mert a fogarasys „szabadsajtó" ha késik is, nem marad el...
... találkozunk Nagyszünetben!

Üdv,
A szerkesztőség


{pdf}https://dl.dropboxusercontent.com/u/28128528/fogarassy/nagyszunet/nagyszunet2013marcius.pdf{/pdf}

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap