Gyémánt osztály V.A
2016. július 05. kedd, 07:15

13533082Hargita Megye Tanácsának és a Fogarassy Mihály Alapítványnak köszönhetően két osztály jutalomkirándulásban részesült. Az V.A Gyémántosztályon kívül a legnagyobb fejlődést felmutató VII. B osztály is kirándulhatott.

 

 

 

 

Bővebben...
 
Nyertünk!
2016. május 24. kedd, 08:27

OlimpiadeleKaufland

Nemrég, amikor beszámoltunk az OLIMPIADELE K versenyről azzal zártuk, hogy az igazi cél, hogy megnyerjük a 20.000 eurós nagydíjak egyikét. Örömmel tudatjuk, megvan a nyeremény! Hogy mi lesz a sorsa?

Mivel érdekesebbé, színesebbé szeretnénk tenni a tanórákat, felhasználjuk az internet nyújtotta lehetőségeket, így minden osztályterembe egy nagy képernyő kerül. Vásárolunk laptopokat, kivetítőt, illetve a sportterem felszerésének kibővítésére is jut a pénzből.

A napközik egy performáns nyomtatóval/fénymásolóval, egy hangosító berendezéssel gazdagodnak és sok-sok új, érdekes játékkal várják majd jövőtől a kicsiket!

Köszönetet mondunk a program támogatóinak, hogy lehetőséget nyújtottak erre a versenyre! Köszönetet mondunk mindenkinek, akik fáradságot nem kímélve mindent megtettek, hogy az iskolánk ott legyen a győztesek között.

Szép volt Fogarasy!

 
GE! Nap 2015
2015. december 02. szerda, 07:19

ge 2015 1Idén 10 éves a Gondolkodj Egészségesen! Program

A november 27-i GE! Napon egyszerre 1300 magyarországi és 200 erdélyi oviban hallgattak és játszodtak el egy mesét a gyerekek az üveggolyóról – a program szimbólumáról. Az erre a napra javasolt forgatókönyv segítségével az összes óvodában egyszerre zajlott ez a nap a testi-lelki egészség jegyében.

Bővebben...
 
Ünnepek a Csodavilágban (Ősz és tél)
2016. március 26. szombat, 07:22

csodavilag unnepek 1516 1Ünnepek fontossága

Az ünnepekről való megemlékezés fontos eleme az óvodai létnek. Az óvodai ünnepek, a hagyományok őrzése mind a közösségi érzést, a valahová tartozás fogalmát és a kulturális identitás kialakulását segítik. Ezért tartjuk fontosnak ezek rendszeres megszervezését.

Ősszel Alma- bált (a nagy csoport), Szüreti bált (a közép csoport) szerveztünk.

Napközinkben nagy öröm a mikulásvárás, az ezzel járó készülődés. Az idén télen is, mint minden évben eljött hozzánk a gyermekek várva várt kedves barátja, a jó Mikulás bácsi. A gyerekek nagy izgalommal várták. Minden csoport énekekkel, versekkel készült a Mikulás köszöntésére. Az örömmel tanult dalaikat, mondókáikat közösen mondták el, ezzel szerezve örömet a Mikulásnak. Ezután a Mikulás minden gyermeket megajándékozott, puttonyából előkerültek a csomagok. A csillogó szempárokból ítélve nagy élményben volt részük a gyerekeknek.

Bővebben...
 
Szüreti bál a Katicabogarak csoportban
2015. november 26. csütörtök, 07:04

szuretibal katicak 2015 1Nagy esemény volt a Katicabogarak csoport életében a Szüreti bál. A gyerekek hosszú ideig készültek az eseményre, az óvó nénik fáradhatatlanul gyakoroltak velük nap mint nap, hogy egy kis műsorral örvendeztessék meg a szülőket.
Ki többet, ki kevesebbet tudott meg előzetesen, attól függően, hogy gyermeke mennyit árult el otthon. Édesapák, édesanyák izgatottan várták a napot. Aztán elérkezett az a bizonyos délután. Hogy a hangulat még ünnepélyesebb legyen, a gyerekek ünnepi ruhát vettek fel: fiúk fehér inget és fekete nadrágot, hozzá pedig kalapot, hogy igazán férfias legyen a megjelenés, a lányok pedig fehér blúzt, csinos kis szoknyát és köténykét, természetesen kézben a fehér zsebkendő.

Bővebben...
 
« ElsőElőző12345678KövetkezőUtolsó »

1. oldal / 8


Gyergyói hírek, események

Megérkeztek a Bauer Hochei jóvoltából készített új mezek és dzsekik, amelyeket ma vettek át a játékosaink. Holnap már Galacon az új szerelésben lép jégre a csapat. Bővebben...
Read more...
– táncmisztérium – Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emlékére India és Nepál határán magasodik a nyolc és félezer méteres Kancsendzönga hegytömbje. Nevének jelentése „a hó öt kincse”: arany, ezüst, drágakő, vetőmag és szent könyv. A helyiek vallása a hegyet szentként tiszteli,...
Read more...
A Gyergyói Szociális Szolgáltatások Katalógusa a térségben működő szociális szolgáltatások vezetőit és munkatársait segíti a jobb együttműködésben, valamint azokat a rászorulókat, akik segítséget keresnek. A szociális szolgáltatások adatait (elérhetőség, célcsoportok listája, konkrét támogató szolgáltatások) tartalmazza, online elérhető formában. 2012-ben indult,...
Read more...
Közel volt ahhoz a Progym, hogy pontot szerezzen a Csíkszeredai Sportklub ellen. Nem látszott az, hogy jobb lenne a papíron sokkal erősebb csíki alakulat. Sőt, voltak időszakok, amikor a piros-fehérek az ellenfél fölé nőttek. Egy is szerencse hiányzott. Foghíjas lelátók előtt...
Read more...